Miért rajong Európa a szürkéért?

A szürke magabiztos fölénnyel vezeti a listát: a vásárlók több mint negyede ezt a színt választja. A fehér 22 százalékkal követi, míg a fekete 18 százalékon áll. A legnépszerűbb „valódi” szín a kék, de ez is csak szerény 12 százalékot ér el. A piros, zöld, sárga és narancs még ennél is hátrébb kullog. A magyarázat nem az unalmas ízlésben, hanem a rideg gazdasági realitásokban keresendő: a semleges színek jobban tartják az értéküket, és könnyebben eladhatók a használtpiacon.

Nem mindenki követi azonban a monokróm tömeget. Az érzelmesebb modellek, mint a Fiat 500 vagy az újjászületett Renault 5 vásárlói bátrabban választanak élénkebb árnyalatokat, így megjelenik a sárga, az arany vagy a piros is. Ám ha valaki egy praktikusabb típust, például a Renault Cliót választja, a színkavalkád gyorsan elhalványul: a legtöbben ismét a szürke, fekete vagy fehér biztonságos világába húzódnak vissza, függetlenül attól, mit sugallnak a prospektusok.

Ugyanez a minta ismétlődik az utastérben is. A német és brit vásárlók hajlandók 500–1000 euróval többet fizetni a bőrülésekért, míg Dél-Európában inkább a takarékosság érvényesül. Olaszországban és Spanyolországban a vevők 75–85 százaléka megelégszik az alap, olcsóbb szövetülésekkel.

A BASF színszakértői az év elején is megerősítették a trendet: a monokróm árnyalatok továbbra is uralkodnak. Ugyanakkor halvány reménysugárként említették, hogy lassan, de biztosan nő az érdeklődés a merészebb színek iránt.

Az eredmény: az európai autópiacon továbbra is a szürke dominál, amelyet csak ritkán tör meg egy-egy színes, karakteres modell, amelynek vásárlói kitartanak a színforradalom mellett.