A villanyautó elég jó a köznek, de a 20 perces töltés már sok egy biztosnak?
Újabb apró, de sokatmondó repedés jelent meg Európa zöld átállásán. Nem azért, mert rosszak lennének az elektromos autók. Inkább azért, mert Brüsszelben a villanyautó nagyon gyorsan szent tárggyá válik, amíg valaki másnak kell használnia.
A Politico arról számolt be, hogy az Európai Bizottság egyes tisztviselői elégedetlenek, mert elektromos hivatali autóiknak töltési megállóra van szükségük a Brüsszel és Strasbourg közötti úton. Ez nagyjából 440 kilométer, gyakran egy hosszú munkahét után, néha késő este, majd valahol Luxemburgban be kell dugni a kábelt. Ez persze nem tragédia. Egy átlagos autós, aki villanyautóval indul egyik városból a másikba, majd szembesül azzal, hogy a töltő foglalt, hibás, vagy csak valamilyen harmadik féltől származó alkalmazással működik, ezen a ponton csendben, könnyek között nevetne. Üdv a való életben.
Pontosan ez a lényeg. Évek óta azt hallják az emberek, hogy az elektromos autó elkerülhetetlen. Hogy a belső égésű motor a múlté. Hogy át kell formálni a piacot, újra kell szabni az adókat, nyomást kell gyakorolni a gyártókra, a fogyasztókat pedig a helyes irányba kell terelni. Amikor a hétköznapi emberek bizonytalanok, azt mondják nekik, hogy félelem, megszokás vagy félretájékoztatás áll mögötte. Amikor viszont ugyanezen rendszer tervezőinek kell megállniuk 20-30 percre az éjszaka közepén tölteni, az ügy hirtelen „felhasználói élményproblémává” válik.
Mindez nem az elektromos autó hibája. Sok villanyautó kiváló: gyors, csendes, városban kényelmes, és teljesen logikus választás annak, akinek van otthoni töltője. De annak a politikusnak, aki egy technológiát mindenki számára kötelezővé tesz, őszintén kell beszélnie a technológia korlátairól is. Az elektromos autó még nem univerzális helyettesítője minden autónak, minden országban, minden útvonalon és minden pénztárcához. Jó eszköz ott, ahol adottak a feltételek. A rossz szakpolitika ott kezdődik, amikor egy eszközből hitvallás lesz.
Az igazság kedvéért az Európai Bizottságnak egy nagyon egyszerű elvet kellene követnie. Mielőtt még erőteljesebben torzítja a piacot, a politikusok éljenek azok szerint a szabályok szerint, amelyeket mindenki másnak írnak elő. Ne egy hétig, bemutató jelleggel. Ne egy sajtófotó kedvéért. Hanem rendesen. A hivatali autók legyenek elektromosak, a töltés történjen a nyilvános hálózaton, ne legyenek kivételek, ne legyenek fenntartott töltőhelyek, és ha egy töltő nem működik, akkor nem működik. Pont úgy, ahogy az átlagpolgár esetében.
Még jobb lenne, ha egy biztos ugyanazok között a feltételek között használná az autót, mint egy átlagos európai. Ne legyen külön sofőr, aki elnyeli a kényelmetlenséget. Ne várjon tartalékautó a sarkon. Ne működjön a háttérben csendes logisztikai varázslat, amely elsimítja a gondokat, mielőtt a magas rangú tisztviselő egyáltalán beszállna az autóba. Ha a politika jó, túléli a való életet. Ha nem, nem az emberekben van a hiba, hanem a politikában.
Jelenleg az a benyomás, hogy az elektromos autó Brüsszel számára ideális, amíg a hátrányai az adófizetőre, az autógyártóra, a kisvállalkozóra vagy a nagyvárosoktól távol élő emberre hárulnak. A Bizottság gyorsítaná a flották villamosítását, szigorítaná a kibocsátási szabályokat, és egyértelmű jelzést küldene a piacnak. Csakhogy a Bizottság saját dokumentumai is elismerik, hogy a töltőinfrastruktúra, az ár, a maradványértékek és a felhasználói szokások valós problémák. Ezek nem tűnnek el egy szlogentől. Attól sem, ha egy tisztviselő kellően ünnepélyes hangon mondja ki, hogy „zöld átállás”.
A legcinikusabb az, hogy a hétköznapi emberek számára az autó nem pusztán erkölcsi állásfoglalás. Hanem pénz. Munkába járás. Gyerekek szállítása, hétvégi autózás, vidékre utazás, utánfutó vontatása, hideg időjárás, és néha azzal való szembesülés, hogy a töltőállomás egyszerűen rossz helyen van. Egy brüsszeli biztosnak a töltési megálló kényelmetlenség. Sok európainak egy rosszkor érkező vagy megfizethetetlen elektromos előírás több ezer eurós problémává válhat.
A szabály tehát lehetne egyszerű: ne vegyenek el választási lehetőségeket az emberektől addig, amíg a saját választásuk nem működik hibátlanul. Ne tereljék a piacot egyetlen csatornába, mielőtt az infrastruktúra, az árak és a felhasználói élmény kiforrottá válna. És ne oktassák ki a közvéleményt türelemből, ha egy 20 perces töltési megálló a strasbourgi hazafelé úton már elég ahhoz, hogy nyugtalanságot keltsen a hatalom irodáiban.
Az elektromos autók így is jönnek. Olcsóbbak, jobbak és könnyebben használhatók lesznek. A piac elvégzi a dolgát, ha időt és értelmes feltételeket kap. De az a politika, amely lelkesedést vár a polgároktól, miközben a politikusok maguk sem viselik el a kényelmetlenséget, nem zöld átállás. Hanem kerekeken guruló erkölcsi parkolócédula.
Ha az Európai Bizottság azt szeretné, hogy az emberek bízzanak az elektromos autókban, kezdhetné valami egyszerűvel. Vezessék őket. Töltsék őket. Viseljék ugyanazokat a kényelmetlenségeket. És amikor egy napon a tisztviselői őszintén azt mondhatják, hogy a rendszer már jól működik, akkor talán jogos lesz elvárni Európa többi részétől is, hogy ugyanezt mondja.
